A Kyokushin megalapítása
Harmincadik évében, 1953-ban megnyitotta saját dózsóját Tokióban, Ójama dódzsó néven, azonban folytatta ország- és világjáró körútját, mely alatt harcművészeti bemutatókat tartott, benne bikák elleni harcot, többet meg is ölt puszta kézzel. A dódzsó első helye a külvárosban volt, majd 1956-ban beköltözött egy üresen álló balettiskola épületébe. Az Ójama által kifejlesztett tananyag rövid időn belül komoly hírnévre tett szert, mely az erős ütéseken alapult praktikus formagyakorlatokat is felhasználva. A kjokusin nevet egy 1957-es ünnepségen jelentette be. Noha tanítványaival az edzéseken keményen, durván bánt, gyakran szereztek sérüléseket az oktatások alatt, mégis egyre több tanítványa lett, akik vonaton érkeztek a dódzsóhoz Japánon belülről és kívülről egyaránt. Sok vezetője a mai kjokusin szervezeteknek ezekben az időkben szerezte meg tőle az alapképzést. 1964-ben költöztette át a dódzsót arra a helyre, ami a későbbiekben a kjokusin otthona és világviszonylatbani főhadiszállása lett. Ebben az évben formálisan megalapította a Nemzetközi Kjokusin kaikan Karate Szövetséget (International Karate Organization Kyokushin kaikan, IKO, vagy IKOK), hogy szervezze az időközben sokfelé megalakult oktatóiskolák munkáját. Még ugyanebben az évben dódzsója kihívást kapott a muajthai (thai box) mestereitől. Ójama azt hitte, nincs más stílus, melyben összemérhetné magát, elfogadta a kihívást és elküldte három tanítványát, Kuroszaki Kendzsit, Nakamura Tadasit és Ószava Noborut, Thaiföldre, akik három küzdésből kettőt megnyertek, mellyel jó hírnevet szereztek karatestílusának.
Miután megalakult a kyokusinkai, Oyama szervezte egy ideig a szervezet terjeszkedését is. Ő és válogatott vezetősége kiváló üzleti érzékkel toborozták az új tanítványokat. Az Oyama által kiválasztott oktatónak el kellett utaznia a kijelölt városba, nyitnia kellett egy dojót és bemutatók szervezésével meg kellett mutatnia karateképességeit. Ilyen bemutatókat köztereken, gimnáziumokban, helyi rendőrségi tornatermekben, ahol a cselgáncstanulók is előszeretettel edzettek, közparkokban helyi fesztiválokon, iskolai rendezvényeken szerveztek. A bemutatókat szervező oktatók hamarosan toborozni tudtak tanulókat dojóikba, majd szájról-szájra terjedt hírük, mellyel kialakítottak egy aktív tanulói magot. Oyama küldött oktatókat más országokba is, mint az Egyesült Államokba, Hollandiába, Nagy-Britanniába, Ausztráliába és Brazíliába, ahol a kjokusint hasonló módon terjesztették. Oyama szintén elősegítette a fejlődést és megismertetést azzal, hogy évente megrendezték a nyílt japán karatebajnokságot The All-Japan Full Contact Karate Open Championships néven, majd a nyílt világbajnokságot World Full Contact Karate Open Championships néven minden negyedik évben.
Stílusbeli kíváncsiságára jellemző, hogy Oyama meg akart ismerkedni a cselgáncs által képviselt harcművészettel is, ezért Kimura Maszahiko dzsúdólegenda beinvitálta a Tokió nakano-i részében található Szone dojóba, ahol négy évig tanulta a cselgáncsot, majd négydanos mesterként fejezte be a képzést.
